Amikor arról gondolkozol, hogy „Ki vagyok én?”, mire jutsz?
Nem akkor, amikor a férjed felesége, a szeretőd kedvese, a gyermeked édesanyja, a barátnőd cinkosa vagy! Hanem akkor, amikor megengeded magadnak, hogy fantáziálj arról a nőről, aki lenni szeretnél, vagy talán már vagy is. Karcos, vagy épp gyengéd, ölelő puha. Odaadó, esetleg önző. Harcos amazon, vagy sebezhető. Kacér dög, vagy szende kiscica. Amikor nem egy férfi édes bókja, gyermeked ragacsos puszija, barátnőd irigykedő szavai határoznak meg, hanem akkor, amikor csak a saját gondolataid, vágyaid szabnak határt. Vannak azok a kegyes pillanatok, amikor megélheti egy nő a nőiességét.
De mi határozza meg hogy ismerhetjük meg magunkat? Mi befolyásolja a magunkról kialakított képet?
A saját magunkkal kapcsolatos tudásunk egyik legfontosabb forrása a viselkedésünk, érzéseink és reakcióink megfigyelése, tapasztalataink figyelemmel kísérése. Ahogyan egyre idősebbek leszünk, egyre több tudást gyűjtünk önmagunkról. Olyan ez, akárcsak egy vég nélküli kirakós. Másokat a viselkedésük alapján ítélünk meg, de önmagunk esetében az érzéseket és gondolatokat tartjuk hangsúlyosabbnak.
Énfogalmunk másik meghatározó forrásai a belső tapasztalataink: gondolataink és érzéseink. Ezek még többet árulnak el számunkra önmagunkról, mint a különböző helyzetekben megnyilvánuló viselkedésünk megfigyelése.
A környezetünk hatással van ránk, de nemcsak a saját viselkedésünk alakításában jelenthetnek támpontot más személyek, hanem önismeretünk formálódásban is. A társas összehasonlítás során úgy jutunk ismeretekhez magunkról, hogy összemérjük magunkat másokkal. Saját eredményeink sokszor a másokéval való összehasonlítás alapján értékeljük.
A többi ember az önismeretünkhöz szükséges visszajelzések potenciális forrása. Önismeretünk fontos pillére annak megismerése, hogy mások milyennek látnak minket. Mégis a kutatások azt igazolják, hogy az emberek énfogalma és önértékelése nem attól függ, hogy mások ténylegesen milyennek látják őket, hanem attól, hogy ők mit gondolnak arról, mások hogyan vélekednek róluk. Hajlamosak vagyunk túlértékelni, hogy a többi ember mekkora figyelmet fordít viselkedésünkre, illetve azt is, hogy milyen gyakran formálnak véleményt rólunk. Néha úgy érezhetjük, hogy mások átlátnak rajtunk, szavaink és gesztusaink elárulják gondolatainkat, belső tartalmainkat. A környezetünk azonban korántsem figyel annyira, mint hisszük.
Önismeretünket tehát alapvetően viselkedésünk, érzéseink és gondolataink megfigyelése, azaz az önészlelés és az introspekció által, illetve a társas összehasonlítás és mások vélt vagy valós értékelései nyomán építjük fel. A saját magunkról alkotott képünk folyamatosan alakul, bővül, mélyül és formálódik életünk során.